Aznap is, mint mindig a munkából ballagtam és pontosan négykor értem haza. Egy középiskolában tanítottam angol nyelvet és történelmet, frissen diplomázott tanár voltam, talán pont ezért szerettek a diákok, fiatalosan és lazán tanítottam, ennek ellenére mégis megvolt a tisztelet irántam és mindig rendesen tanultak az órákra. Máshol viszont már nem voltam ennyire megnyerő. Régen, nagyjából egy éve, mindig békesség és szeretet várt otthon, szerelmem mindig tárt karokkal és rayogó mosollyal üdvözölt. Három évig teljes nyugodság volt, ha vitatkoztunk is, akkor is csak apró butaságokon, a harag öt perc alatt elillant. Nem értem mi változott az utóbbi időben. Talán velem van a baj? Semmit sem tettem, ami ezt a helyzetet generálhatta volna, bennem semmi nem változott, ugyanolyan szerelmes, rendetlen és mosolygós vagyok, mint régebben. Annó állítólag ezért szeretett belém, úgy kellettem neki amilyen voltam. Bár akkor a mosoly még igazi volt. Annyira tökéletes volt minden, teljesen összeillettünk, hasonlóak a hobbijaink, az ízlésünk és a személyiségünk is, állítólag az ellentétek vonzzák egymást, de mi még így is úgy passzoltunk egymáshoz, mint két mágnes. Talán ez lenne a baj? Rámunt és kalandokra vágyik? Nem vagyok egy unalmas ember, de nekem is megvannak a szokásaim, mint mindenki másnak. Minden reggel ötkor kelek, fél hatkor fejezem be a készülődést és utána három perccel indulok el az iskolába dolgozni. Négykor hazaérek, bemegyek a nappaliba leellenőrizni, hogy párom ott van-e, aztán átvonulok a konyhába inni egy nagy adag kávét és összedobni valami kaját, majd a nappaliban leülök a kanapéra szerelmem mellé és hétig nézem a tévét. Hétkor megyünk közösen fürdeni, én tíz perc után kiszállok a kádból, fogat mosok és nekiállok elintézni az iskolai prezentációkat és az esetleges dolgozatokat kijavítom, ha úgy van. Onnantól fogva, ha végeztem teljesen szabad vagyok, sőt, hétvégén nem is dolgozom, azt vallom, hogy a munka megvár, a szombat és vasárnap teljes mértékben az enyém, jobb esetben, ha ő is itt van, akkor a kettőnké. Ez a napi rutin, a hétvége pedig változatos, mozizunk, elmegyünk enni valahova vagy csak sétálunk, mindig más. Olyan régóta vagyunk együtt, hogy ha valami baja lenne elvárnám, hogy szóljon, annyira bizalmas viszonyban már vagyunk szerintem. A problémák arra valók, hogy megbeszéljük őket, nem arra, hogy elhalgassuk. Minden kapcsolatban vannak viták, de az Isten szerelmére, még azt sem mondhatom, hogy veszekednénk, mert nem! Egy kurva szót nem mond arról, hogy mi a szarért távolodtunk el ennyire egymástól! Legalábbis ő tőlem, mert én akármikor kezdeményezek vagy próbálok olyan lenni, mint régen, egyszerűen nem reagál rá semmit, minden szavam süket fülekre talál. Van olyan, amikor már nekem is elegem van, hogy nem képes normálisan viselkedni és hagyom az egészet, olyankor csak ülünk egymás mellett, mint két kuka, ő nyomja a laptopot, én meg nézek ki a fejemből. Ha kérdezek is, hogy például milyen napja volt, csak egy egyszerű jóval válaszol vagy csak vállat von, de ma már nem kérdez vissza.
Pedig emlékszem régen milyen figyelmes volt, órákig beszélgettünk, amikor haza értem. Hiányzik ez az ember, mit tettem, hogy ilyen közömbös velem? Legalább szólna, hogy utállak vagy mit tudom én, az még jobb is lenne, mert tudnám, hogy mit érez, de így azt sem tudom, hogy elvisel-e még egyáltalán vagy csak megszokásból van velem. Ennyire elhidegültünk volna egymástól?
Az átlagnál hangosabban estem haza, szó szerint. Megbotlottam a küszöbben és beborultam az ajtón, de szokás szerint senki nem jött ki a nagy zajra. A nappaliban megtaláltam őt, hát persze, hogy a gépén olvasott valamit. Elmorogtam neki egy köszönésfélét és mentem meginni a napot lezáró koffein adagomat, legnagyobb meglepetésemre ő is kijött, bár csak egy pohár vízért és azt is fél perc alatt megitta, majd visszament. Gyorsan csináltam magamnak melegszendvicset és levágódtam mellé.
- Milyen napod volt? - szokás szerint, ugyanez a kérdés.
- Hm, jó.
- Aha.
ENNYI. Bő társalgás mondhatom.
- Nekem nem csináltál?
Zavartan néztem rá, csodálkoztam, hogy egyáltalán két szónal többet mondott.
- Mi?
- Szendvicset. Nekem nem csináltál?
- Csinálj magadnak.
- Rendes vagy, kösz - mondta flegmán.
- Fáradt vagyok, én nem meresztettem egész nap itthon a seggem, mint egyesek, had ne kelljen már kimennem.
- Most mi bajod van?
- Neked mi bajod van? - néztem rá mérgesen.
- Mindegy, hagyjuk - fordult vissza a képernyő felé.
Ideges lettem. Megint ezt csinálja, éppen amikor kezdenénk megbeszélni a dolgot, visszavonulót fúj és nem hajlandó megoldani a dolgot. Felkeltem, odaálltam elé és lecsapam a laptop tetejét.
- Nem hagyjuk! Mindig ezt csinálod! Beszéljük meg!
- Mit csinálok? Megint bebeszéled magadnak a hülyeségedet.
- Ez nem hülyeség, vagy te nem érzed, hogy nincs minden rendben?! Donghae, kezdem azt hinni, hogy elveszítelek! - emeltem fel a hangom.
- Miért veszítenél el?
Ez most vagy teljesen hülye vagy engem néz annak.
- Te most komolyan ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod? - húztam össze a szemöldököm, majd lemondóan sóhajtottam egyet. - Szeretsz te még engem egyáltalán?
Akkor tört ripityára a szívem, amikor nem válaszolt egyből, csak nézett rám. Régen gondolkozás nélkül rávágta volna, hogy szeret, de most nem tette. Szinte éreztem, hogy szilánkosra török belülről, egy pillanatra még a levegőt is benn tartottam, a torkomat folytogatta az a bizonyos gombóc, ami jelezte, hogy mindjárt eltörik a mécses. Tehát ennyi volt?
A szeméből csak zavartságot és egy pici csalódást véltem felfedezni, nem tudtam elképzelni mi játszódik le benne. Vajon ő is annyira szomorú most, mint én? Annyira a pokolra kívánja most a szerelmet, mint én? És legszívesebben most sírna, mint én? Nem hinném, vagyis nem tudom.
Csak egy beletörődő bólintással vetettem véget a dolognak és indultam be a szobába. Leültem az ágyra es elkezdtek folyni a könnyeim, bőgtem, mint egy nyomorult lány a szerelmes filmekben. Nem szégyelltem, most minden jogom megvolt, hogy sírjak, szabályosan bömböljek.
Négy év nagyon hosszú idő, főleg ha azzal vagy, akit szeretsz. Annyira megszokod, hogy a párod ölelő karjaiban kelsz fel, reggel az ő arcát látod, együtt reggeliztek, romantikus csókokat váltotok, a nap kilencven százalékában rá gondolsz, titkos üzenetet küldtök egymásnak az asztal alatt munkaidőben, csókolóztok az ajtóban, amikor hazaérsz, megetetitek egymást vacsora közben, megfürödtök együtt és éjszakába nyúlóan szerelmeskedtek. Ezek a dolgok annyira apróságnak tűnnek, mégis aki részese egy ilyen kapcsolatnak, annál boldogabb ember nincs is a Földön. Nálunk is ez volt, minden így történt és imádtam. Vele kelni és feküdni volt a legjobb dolog a világon és én nem akarom ezt az érzést elveszíteni, de ha ő már nem azt a szerelmet érzi, mint én, akkor itt már nincs miről beszélni. Én nem akarom magam ráerőszakolni senkire sem, ne az miatt legyen velem, mert megsajnálja nyomorult lelkemet, csakis akkor, ha még mindig olyan tiszták az érzelmei, mint a kezdetek kezdetén.
- Eunhyuk! Nyisd ki az ajtót! - kopogott hangosan az ajtón
- Menj a Pokolba! - kiabáltam ki.
Már taknyom-nyálam egybefolyt, de nem érdekelt, folyamatosan csak az a négy év járt a fejemben és az, hogy én újra akarom azokat! Gyerekes vagyok? Hisztis? Olyan, mint egy hülye liba? Lehet. Ilyen a szerelem.
- Te most sírsz? - lepődött meg.
Jaj, ha tudnád hányszor sírtam álomba magam melletted, elképzelni sem tudod. Inkább nem is válaszoltam, vele ellentétben, én nem nézem őt bolondnak.
- Nyisd ki az ajtót, kérlek.
Meglepetten kaptam a fejem az ajtóhoz. Mikor hallottam utoljára én ezt a szót az ő szájából? Egy éve nagyjából, nem kicsit meglepett vele. Nagy szájhúzással mentem csak oda az ajtóhoz és tártam ki. Annyira érzem, hogy majd egy olyan beszélgetés lesz ennek a vége, amit nagyon nem akarok.
- Rendben, beszéljük meg - besétált és leült az ágy szélére.
Helyet foglaltam mellette, de megtartottam a távolságot. Nem akarok hozzáérni, tudom, hogy elgyengülnék és akkor végem lenne.
- Khm. Igazad van, én is érzem, hogy nincs minden rendben...
- Hát nincs.
- De nem értem, azt gondolod, hogy ez engem egy kicsit sem izgatott? Eunhyuk, napjában késő délután érsz haza és akkor sem velem foglalkozol először, hanem elmész húsz más dolgot csinálni.
- Ezzel most arra célzol, hogy ez az én hibám? - mutattam a mellkasomra.
- Nem. nem érted.
- De igen, ezzel pontosan arra utaltál. Nekem van egy munkahelyem, ahol van egy munkaidő keretem, ha négykor végzek, akkor négykor végzek. Nem kettőkor, nem háromkor, hanem négykor. Régen ez nem volt probléma, amikor hazajöttem együtt ittunk kávét, bejöttél hozzám fürdeni. De ez egyik napról a másikra elmaradt és furán kezdtél el viselkedni.
-Nem viselkedek furcsán, mondom megint paranoiás vagy.
- Nem vagyok paranoiás! - kezdtem el kiabálni. - Egyszer ebben a kibaszott életben, miért nem tudod elismerni, hogy nem neked van igazad?! Itt nem én vagyok a furcsa, próbálok ugyanolyan lenni, én nem változtam, hanem te fordultál ki magadból!
Kiadtam mindent, ami a lelkemet nyomta, nem hittem volna, hogy ezeket majd ilyen hangerőn és ebben a helyzetben mondom el. Ezt nyugisan kellett volna, de egyszerűen annyira felhúzott, hogy nem tudtam fékezni magam. Még képes engem beállítani a hibásnak! Ki szart a másik fejére már hosszú hónapok óta? Hát nem én az tuti.
- Úgy érzem, hogy egyedül én akarom már csak ezt a kapcsolatot! Miért nem szeretsz már Donghae? Más tetszik, meguntál vagy csúnya vagyok? Tudod mit, gyűlöllek, gyűlöllek!
A levegő megakadt a tüdőmben, ahogy hirtelen a vállamnál fogva eldöntött az ágyon. Lábaival csípőmet fogta közre, kezével lefogta karjaimat. Beszorított, nem tudtam kiszabadulni. Arca vészesen közel volt hozzám.
- Ilyet ne mond, kicsi Eunhyuk - suttogta, lehetett érezni benne a folytott fenyegetést, de ugyanakkor a kéjes sóvárgást is.
- Engedj el - nyöszörögtem alatta.
- Ezt kéred, de vajon valóban ezt is szeretnéd?
Zavartan elnéztem róla, ha most a szemébe pillantanék elgyengülnék és annak nem lenne jó vége. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, főleg ha az embernek olyan barátja van, mint Lee Donghae.
- Válaszolj. Ezt szeretnéd? - fogta meg az állam.
Nem válaszoltam, de úgyis tudja mit mondanék, ennyire már ismerjük egymást.
- Gondoltam. Nos kicsi Eunhyuk, had elevenítsem fel, miért is szeretjük egymást annyira.
Ebben a pillanatban nálam hamarabb pattant el a cérna. Megfogtam a tarkóját, magamhoz rántottam és erőszakosan akjaira martam. Csak úgy faltam puha párnáit, a mézédes ajkakat, amitket már oly' régóta nem éreztem. Abban a pillantban elfelejtettem, hogy nekünk most éppen meg kéne beszélnünk a konfliktusaink okát, azt meg mégjobban leszartam, hogy ennek holnap mi lesz a következménye. Ha ez lesz az utolsó alkalom, akkor nagyon is ki akarom élvezni, a szó minden formájában.
Beharapta alsó ajkamat, végignyalt rajta és újra elmélyítette a csókot. Nyelve utat tört a számba, izma táncot járt az enyémmel, szenvedélyes és veszélyes tánc volt az övék. Elvált ajkaimtól és a nyakamat kezdte el csókolgatni, ami átment harapdálásokba, annyira heves volt, annyira vad, de nekem nagyon tetszett, akartam őt, nem is kicsit.
Halkan sóhajtoztam, közben a pólója alját piszkáltam, felegyenesedett, hogy le tudjam róla venni. Mindig is izmosabb volt, mint én, nekem inkább szálkás volt a testem. Csodálattal simítottam végig kockás hasán. Kezemet megfogva ültetett fel és tépte szét rajtam fekete ingemet, a gombok szanaszét potyogtak a szobában. Vigyorogva hátralökött és folytatta kulcscsontom csókolgatását, fokozatosan haladt lefelé, végignyalt bal mellbimbómon, mire felnyögtem és nekilöktem csípőmet nem kis merevedésének, mire mélyen beszívta a levegőt. Óvatosan megharapta érzékeny testrészem, majd ugyanezt a műveletet megcsinálta a másikkal is, tovább menvén alhasam bőrébe mélyesztette fogait, mire belemarkoltam a hajába. A már most vörös foltot megpuszilta és elkezdte kikapcsolni az övemet, lerángatta a gatyámat és a bokszeralsómat, amin már látszott nem kis vágyakozásom.
Kipirult arccal néztem bele a szemébe és egy hirtelen ötlettől vezérelve fordítottam helyzetünkön. Ráültem csípőjére és lassan mozogni kezdtem, fenekem alatt éreztem, hogy fokozatosan növekszik erekciója. Halkan nyögdécselt alattam, de én sem tettem másképp, kezeimmel közben fokozatosan simogattam felsőtestét. Láttam, hogy már nagyon kikészült a kínzásomtól, ezért letápászkodtam róla és immár őt is teljesen meztelenre vetkőztettem. Már reflexből, hosszú év tapasztalataiból rámarkoltam péniszére és húzogatni kezdtem rajta a kezem, majd lassan a számba vettem. Makkját nyalogattam, miközben kezemmel erekciója végére erősebben rászorítottam, tudtam, hogy ezt imádja. Lassan, majd egyre gyorsabban mozgattam a fejem, kezét már a hajamba vezette, de nem nyomta a fejem, ő ilyen volt, sosem akart nekem rosszat, tudta, ha lejjebb nyomná, akkor öklendeznék. Kiengedtem a számból még mielőtt elélvezett volna, egy pillanatig még pihegett, izzadságcseppek csillantak meg a bőrén, mélyen szívta magába a levegőt. Felegyenesedett és maga alá fektetett, fölém hajolt és a lábaim közé ereszkedett, benyúlt a mellettünk lévő fiókba, kivette az óvszert és a síkosítót. Lepattintotta a tubus tetejét és nyomott a hűs gélből a középső ujjára, óvatosan bejáratomhoz helyezte és feltolta, közben lágyan csókolt. Egy kicsit elszoktam már ettől az érzéstől, hónapok óta nem szeretkeztünk, egy kicsit kellemetlen volt az érzés, de nem vészes. Ki-be járatta az ujját, míg nem látta rajtam, hogy az élvezettől szuszogok, ekkor társított hozzá mégegyet, ami már nem okozott fájdalmat, félhangos nyögésekkel adtam tudatára, hogy nagyon is tetszik a dolog. Másik kezét számhoz vezette és bekaptam ujjait, benyálaztam és szivogattam őket, kivette őket ajkaim közül és bimbómat kezdte vele izgatni, ami így nedvesen fokozott örömöt okozott, már amúgy is felhevült testemnek. Alsó fertájamban ollózni kezdett, és megnyomott egy pontot, amire hangosan felszisszentem. Mosolyogva csókot nyomott párnáimra és kezét felváltotta már óvszeres péniszére. Fojtottan nyöszörögtem, ő a derekamat cirógatta megnyugtatásképp.
- Baby, olyan szűk...vagy - suttogta vállamra hajtott fejjel.
Lassan mozogni kezdett, fokozatosan gyorsítva a tempót. Nyögtem alatta, karmoltam a hátát, túrtam a haját, mindent csináltam, amit csak lehetett. Ugyanazt a pontot találta el, amit tíz perce, mire hangosan nyögtem a nevét, ezután folyamatosan oda célzott. Kettőnk hangjától zengett a lakás, bőrünk csattogása visszhangzott a falakon, szerelmünk kiteljesedett. Ahogy éreztem, hogy közeleg az orgazmus, hátravetettem a fejem, ő is közel lehetett, mert megfogta a fejem fölött lévő ágykeretet és egyre erősebbeket döfködött. Amikor a beteljesülés kegyesen eljött értem, felkiáltva a nevét élveztem kettőnk közé. Párat még lökött rajtam és ő is elment. Lefeküdt mellém, mindketten hangosan lihegtünk a plafont bámulva, ez volt az eddigi legjobb együttlétünk.
Összeszedtem magam és a gondolataimat, felálltam és elkezdtem öltözködni.
- Most hová mész?
- Elmegyek Donghae.
- Miért? - ült fel.
- Te is tudod, hogy ezt már nem lehet helyrehozni, most is ahelyett, hogy beszéltünk volna, inkább szexeltünk. Valami megváltozott, már nem működünk úgy együtt.
- Akkor beszéljünk, de ne menj el, szeretlek téged! - nézett kétségbeesetten.
- Fél órája, amikor ugyanezt kérdeztem, nem tudtál válaszolni. Lehet, hogy most ebben a pillanatban szeretsz, de holnapra megint ugyanaz lesz, mint ami hónapok óta van. Sajnálom, de nekem ez nem megy.
- Elengedlek, mert szeretlek, ha te is szeretsz, úgyis visszajössz. De azt jegyezd meg Eunhyuk, hogy nem fogom feladni és harcolok érted.
- Ajánlom is.
Felkaptam az időközben összepakolt cuccaimat és elindultam, még a kapuból visszanéztem a házra, visszagondoltam arra a csodás négy évre és annak emlékeire. Letöröltem kicsordult könnyeimet, elmosolyodtam és elindultam a kövezett úton. Egyszer talán még visszatérek ide.
***
Na heló.^^ Itt is van a következő OS, remélem jó lett és élvezettel olvassátok majd.:D Az előző fejezet nem volt 18+ -os, ezért itt most kiéltem a vágyaimat.:D Örülnék néhány véleménynek, és ismét várom az ötleteket, hogy ki legyen a következő páros, akivel írjak.**
Ölel titeket,
BaeBae**
Szia!
VálaszTörlésA oneshotod nagyon tetszett - amíg a szexjelenet el nem kezdődött. :(
Az első felében gyönyörűen írtad le az érzelmeket, tényleg átérződött, hogy Hyukjae (miért hívtad végig Eunhyuknak? az a művészneve) milyen elkeseredett és reménytelen, látszott rajta, hogy mennyit jelent neki ez a kapcsolat. Ez a része komolyan olvastatta magát, nagyon szépen átadtad, át tudtam érezni.
Aztán mikor kezdtem izgulni, hogy na, vajon hogy hozzák rendbe a kapcsolatukat, akkor jött a teljesen indokolatlan és őszintén szólva szükségtelen szexjelenet. Nem értem, hogy ebből hogy kerekedhetett szex, szerintem semmi nem indokolja, hogy ilyen irányba menjenek tovább az események. Jó, értem én, hogy már vágytak egymásra, de először is: Donghae úgy fogalmazott, hogy feleleveníti Hyukjae-ben, hogy miért is szeretik egymást, és ez úgy nagyjából szöges ellentétben áll a történet első felével. Az eleje egy évekig tartó, kiegyensúlyozott kapcsolatot mutat, ami az utóbbi időben elromlott, Donghae viszont arra utalt, hogy "azért szerettelek, mert jókat lehet veled szexelni". Ez a kettő nekem valahogy nem illik össze ebben a történetben, a múltbeli Donghae nem olyannak tűnt, aki nem szerette volna anno igazán Hyukjae-t.
A szexjelenettől kezdve a történeted emellett elkapkodottnak is tűnik; mintha itt már untad volna írni, és igyekeztél volna minél gyorsabban lezárni végre. Itt már nem fejezted ki az érzelmeket olyan szépen, mint az elején, szinte csak magára az aktus történéseire koncentráltál gyors egymásutáni mondatokkal, és engem személy szerint a jelenet sajnos nem is tudott beindítani (ez most tudom, hogy kegyetlenül perverzül fog hangzani, de akkor van jól megírva egy szexjelenet, ha az olvasód beindul tőle), mert valahogy kevés volt benne az egyéni gondolat. Nem akarok sértőn hangzani, de nagyon tipikus sablon fanfiction-szex volt ez. (Az a "nevét kiáltva élveztem el" dolog pl nagyon..... pornós.) Próbálj belevinni a saját élményeidből, tapasztalataidból, próbáld meg jobban beleélni magad! Amit még javasolni tudok, hogy kerüld az olyan elcsépelt képeket, amiket kb minden második fices szexjelenetben olvas az ember, pl hogy a nyelveik táncolnak egymással, szerintem ha száz kezem lenne se tudnám megszámolni, hogy ezt már hányszor olvastam különböző fandomos fanficekben. A táncos dolgon kívül még azt ajánlom, hogy ne használd az ajkak szinonimájaként a párnákat, és ne mondd azt a nyelvre, hogy izom (hiába az). Tudom, rengetegen használják ezeket, de komolyan borzasztóan viccesen hangzanak, és tapasztalatból mondom, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki visszatetszéssel horkan fel, mikor arról van szó, hogy a párnáikkal csókolóznak a karakterek. A döfködés helyett is használj szerintem más szót erre, nagyon pornósan hangzik.
Ahogy véget ér a szex, Hyukjae távozása a házból is hasonló sietséggel van megírva (három és fél sor!!!), így nem nagyon átérezhető, sőt elég színpadias is lett.
Amit ajánlok neked: ha már nem megy az írás, nem jön olyan könnyen, ne erőltesd! Akkor folytasd, ha megint megjött az ihleted és a kedved hozzá. És semmiképp se siesd el! Gyakran csinálják azt írók, hogy egy alap érzelemből indulnak ki, és így alkotnak egy oneshotot abból, ami éppen jön, de ez nem mindenkinek megy, sokaknál sajnos gyakran a visszájára sül el (tapasztalat!). Van, hogy egy kevés utánagondolás is szükséges, de nem túlgondolás, az se jó, ha túl sokat agyalsz rajta. De ha megvannak nagyjából az alappillérek, hogy úgy kb miről is akarsz írni, és mit akarsz kihozni belőle, az nagyon jó.
Ezen kívül egy bétát mindenképpen keress magadnak! A tördelésed kb nem létezik, és bizony sok volt a helyesírási hibád, elég csúnyákat is találtam. (A fojtott NEM ly-nal írandó!) Így végezetül még annyit, hogy a párbeszédedbe is tegyél több leírást, ne csak egymás alatt legyen sok-sok gondolatjeles mondat. Azt hiszem, ennyit akartam mondani, remélem, nem sértettelek meg, gyakran mondják a kritikáimra, hogy nyers meg bunkó vagyok, de nem sértésnek szántam. Mindenképpen írjál minél többet, mert látom, hogy van benned ígéretesség és tehetség, ne hagyd abba!
TörlésSzia.
TörlésNem vettem bunkóságnak, amit mondtál, sőt nagyon hálás vagyok az építő kritikáért! Ezekből tanulok, nem abból ha valaki csak dicsérget. Annak örülök, hogy az eleje jól sikerült a történetnek, azzale én is egyet értek, miután át olvastam, hogy a vége tényleg kapkodós lett. Igyekszem ezentúl odafigyelni, és próbálok több egyediséget belevinni a dologba.
Tényleg köszönöm a kritikát. Annyira tetszik az eleje komolyan, ezért úgy döntöttem, hogy feljavítom, kiveszem a felesleges részeket és a következő fejezet ugyanez a történet lesz, csak több leírással és szexjelenet nélkül. Ezt nem fogom letörölni, legalább majd vissza tudom nézni, hogy miben hibáztam. Remélem majd a következőt is elolvasod és várom a kritikádat! :)